Beszélgetés az Igazgatónővel a szakmai képzés lehetőségeiről1. Hogy érzi, milyen az idei tanév? Mennyi-re más a tavalyihoz képest? Izgalmas. A szakképzés átalakult, átálltunk a moduláris képzésre. Ez azt jelenti, hogy kevesebb időt töltenek bent az iskolában a diákok. Az első és másodévfolyamosok 9 hetet, a harmadévfolyamosok a vizsga előtt 7 hetet. Ez egy intenzívebb oktatási forma, ahol a szakmai tárgyakból és a gyakorlatból együtt megkapják mindazokat az ismereteket, me-lyek az adott évfolyamra a program szerint hivatottak. A szakközépiskolai illetve a pályaorinteciós képzés hasonlít az előzőekhez, az újdonság az, hogy a 11. évfolyamos szakközépiskolások választhattak szak-irányt, és így ők 9 héten át szakképzésben vesznek részt a jövőbeli beszámíthatóság miatt. Ennek köszönhetően érettségit követően 3 év helyett 2 év alatt szerezhetnek szakképesítést a diákok. 2. Milyen képzésekben vesznek részt az új diákok? A 9/A osztály pályaorintációs osztály, a 9/G és a 9/F osztály szakközépiskolai, de nekik is van pálya-orientációs foglalkozásuk minden héten. Náluk a kimenet az érettségi. Minden diák előtt adott a lehetőség a pincér, a szakács és a cukrász szakmák elsajátítására. 3. Lehet-e tudni, hogy minek köszönhető a nagy létszámú jelentkezés az iskolánkba? Mi is gondolkoztunk ezen. Talán annak köszönhető, hogy a külföldi munkavállalás lehetősége vonzó a fiatalok számára. Arra is gondoltunk, hogy a mai fiatalok szeretik a változatos, érdekes programokat, tanítási módszereket. | Egy pincérnek, valamint egy idegenforgalmi szakembernek alapvető fontosságú, hogy jól tudjon kommunikálni az emberekkel, és velük kapcsolatot teremteni. Ezt nem csak a padban, könyvekből sajátíthatják el diákjaink, hanem életszerű szituációkban, például szakmai gyakorlaton, a tanétteremben vagy épp a külföldi vendégeinket fogadva. 4. Hogyan lehet a diákok érdeklődését fel-kelteni a szakma iránt? A gyakorlaton egyszerű. A feladatok jellegüknél fogva lekötik a diákok figyelmét. Ma már az elméleti tárgyak is újszerű tanítási módszereket igényelnek. Tanáraink sok prezentációs, multimédiás, PowerPointos anyagot használnak. Egyre többször dolgoznak az órákon is projektorral, interaktív táblát használva. Sok esetben kérik a diákokat, hogy a feladatokat otthon, az internetről töltsék le, vagy könyvtári kutatómunkát végezzenek. 5. Azt hallottam, hogy az idei évtől a 11. évfolyamos tanulók 9 hétig nem tanulnak, csak gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt. Nekik ez most talán még nehezebb, hiszen ugyanazt kell teljesíteniük, mint azoknak, akik egész évben a szakképzésben töltik az évfolyamot. Ezek után emelt óraszámban kapják a közismeretet. Ugyanazt a mennyiségű anyagot, illetve óraszámot 36 hét helyett 27 hét alatt kell tanulniuk. Emellett 9 hét alatt még szakmát is tanulnak, és előnybe lesznek társaikkal szemben, hiszen a 3 helyett 2 év alatt szerez-hetik meg a szakképesítés.t Nagyon köszönöm, hogy a rendelkezésemre állt! Orosz Tamás |