|
|
<<Főoldal
Hansági Ferenc Oktatási Alapítvány Az alapítvány létrehozói - maguk is jeles vendéglős szakemberek - a kiváló szakács- és cukrászmester, Hansági Ferenc munkálkodásának szellemében hívták életre a Hansági Ferenc Oktatási Alapítványt.
Céljaink
Alapító tagok
Fő támogatóink
Alapító okirat
Beszámolók A következő célokat tűzték maguk elé: Alapot adni és lehetőséget teremteni a vendéglátás területén dolgozó szakembereknek és a tanulói-ifjúságnak céljaik megvalósításához.
Elősegíteni vendéglős dinasztiák kialakítását, fennmaradását.
Középfokú oktatási intézmény létrehozása, fenntartása és üzemeltetése. A szakképzés és az oktatás támogatása.
Többirányú szakképesitéssel,idegennyelv-ismerettel rendelkező, a korszerű gazdasági igényeknek megfelelő munkaerő képzése, továbbképzése és átképzése az alapítvány által működtetett középfokú oktatási intézményben.
A vendéglátás és idegenforgalom szinvonalának növelése érdekében történő tapasztalatcserék, tanulmányutak, szakmai versenyek, az ezeken való részvétel megszervezése, lebonyolítása és elősegítése.
A tanulmányi és szakmai munkában kiemelkedő tanulók részére ösztöndíj folyósítása.
Alapító tagok | Csiszár István Szakács szakmai gyakorlatát Hansági Ferenc tanítványaként a Hági Étteremben végzete, majd itt is dolgozott. a későbbiekben a Szeged étteremben konyhafőnök, a Hidegkonyha üzletvezető-helyettese, majd üzemvezető, 1989-től üzletcsoport-igazgató. A mesterszakács címnek 1978-tól birtokosa. Több nemzetközi gasztronómiai versenyen vett részt Európa-szerte. Jelenleg a Csiszár Mesterszakács Kft, illetve a domaszéki Rózsakert Vendéglő tulajdonosa, ahol szakács tanulók oktatásával is foglalkozik. |  | Frank Sándor Tanulóéveit a Hági étteremben töltötte Nagy Endre konyhafőnök mellett, az elméleti képzést Hansági Ferenctől kapta. Már tanulóként is eredményesen szerepelt szakmai versenyeken, később több színvonalas versenyt nyert meg. 1980-ban mesterszakács címet kapott. A Szeged, majd az Egyetem étterem munkatársa, majd 1977-től a Kék Csillag étterem konyhafőnöke, később üzletvezetője. Családjával együtt üzemelteti a Szeri csárdát, a Kék Csillag éttermet, a Fehértói Halászcsárdát és a Roosewelt téri Halászcsárdát.
A Csongrád Megyei Gasztronómiai Társaság elnöke. |  | Kálmán József A szakács szakmát a vásárhelyi Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában sajátította el. Pályáját is Vásárhelyen, a Fekete Sasban kezdte. Szegeden előbb az újszegedi Egyetem éttermében helyezkedett el, később az IMBISZ hidegkonyhai üzletet és cukrászdát vezette. Közben tanított a hódmezővásárhelyi Vendéglátóipari Szakközépiskolában, majd felsőfokú áruforgalmi szakvizsgát tett. Foglalkozik munkahelyi gyakorlati tanulóképzéssel.
1991-től a Gulyáscsárda tulajdonosa, 1992-től az Égő Arany Sörbárat üzemeltette Steak-house-ként. 1999-től a Kálmán panziót üzemelteti. |  | Kiss Antal 1955-ben a Hági étteremben kezdte tanulni Hansági Ferenc mellett a szakács szakmát. 1962-ben részt vett az első ifjúsági gasztronómiai versenyen, ahol a magyar csapattal első helyezést értek el. Több szegedi étteremben és bisztróban - Bubos étterem, Boszorkánykonyha, Napsugár Bisztró - dolgozott, 1981 és 1993 között a Hági étterem konyhafőnöke volt. Mesterszakács. Több külföldi út után 1992-ben a sevillai világkiállításon a Jas Camponas étteremben képviselte a hazai ízeket a világ előtt. |  | Kiss Tamás A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalatnál cukrásztanulóként kezdte pályáját. Tanulóként és később cukrász szakmunkásként számos szakmai versenyen vett részt. Közben folyamatosan képezte magát. 1972-ben fejezte be tanulmányait. 1985-ben cukrász szakoktató képesítést szerzett, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szakoktató képző szakán. 1984-től 1992-ig a cukrász tanulók képzésével foglalkozott. 1992-ben kezdett önálló vállalkozásba. Adri névre keresztelt üzeme mellett Orsi néven cukrászdát is működtet. |  | Koha Csaba 1960-ben került Szegedre szakácstanulónak. A szakma rejtelmeibe Hansági Ferenc szakácsmester vezette be a szegedi Hungária Szálló éttermében. Később átkerült az alföldi Vendéglátó Vállalat által üzemeltetett Debreceni étterembe konyhafőnöknek, majd rövid ideig Budapesten dolgozott. 1971-ben került Jászberénybe az Alföldi Vendéglátó Vállalat áthelyezésével. Itt létrehozta a Lehel Gyöngyét. Szakácsként megfordult Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban, Romániában és Lengyelországban, Svájcban. 1985-ben megnyitotta az étteremhez kapcsolva a Hotel Lehel Gyöngyét. Koha Csaba neve szorosan összefonódott a Jászberényi Lehel SC jégkorongcsapatával. Emlékét megőrizzük! |  | Puskás László 1973-ban felszolgálóként végzett a szegedi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképzőben, majd a szegedi Hági étteremben dolgozott szakmájában. 1975-ben szerzett üzletvezetői képesítést, s a Móravárosi vendéglő üzletvezetője lett. Később a Felsővárosi vendéglő, majd a Kék-Fekete söröző üzletvezetője. Jelenleg a Botond étterem tulajdonosa. |  | Rapcsányi Ferenc 1967-ben szerzett felszolgáló szakmunkás bizonyítványt. 1977-ig a szegedi régi Hungáriában dolgozott szakmájában, később a Hági étteremben lett üzletvezető helyettes, miközben elvégezte a vendéglátóipari szakközépiskolát, majd szakirányú felsőfokú képesítést szerzett. 1983-tól 1995-ig (az üzlet privatizációjáig) üzletvezetőként, illetve üzletcsoport -igazgatóként tevékenykedett. Magyar gasztronómiai rendezvények vezetőjeként rendszeresen vett részt külföldi rendezvényeken is. Szakoktatóként közreműködött a szakma utánpótlásának biztosításában. Az alapítvány kuratóriumának kezdetektől elnöke, majd titkára. |  | Schaff Gyuláné Az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat, majd a Vendéglátó Vállalatnál kezdte pályáját adminisztrátorként, majd később üzletvezető helyettes, 1967-től üzletigazgatói beosztásban dolgozott. 1959-től folyamatosan szerzete meg a felszolgálói, az üzletvezetői, a technikusi vizsgát, később felsőfokú áruforgalmi szakvizsgát tett. A vendéglátó Szakközépiskola levelező tagozatán óraadóként szakmai tárgyakat tanított, közben a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat áruforgalmi osztályán dolgozott csoportvezetőként 1987-ig. Nyugdíjazása után sem szakadt el a vendéglátástól. 1993 óta az alapítvány kuratóriumának titkára, 1995-től elnöke. |  | Szabóné Szuhai Mária A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakán végzett 1976-ban. Kezdeteben oktatási előadóként, majd személyzeti vezetőként dolgozott a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalatnál. 1983-ban vendéglátóipari üzemgazdász képesítést szerzett a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Vendéglátóipari szakán. Részt vett a Magyar Szakács és Cukrász Szövetség sejtjeként működő Gasztronómiai Társaság létrehozásában, s a társaság titkáraként tevékenykedett. Az alapítvány és az iskola létrehozásának gondolata tőle származik, s rendkívül sokat tett azért, hogy az elképzelések megvalósuljanak. |  | Török József Iskoláit Tápén, illetve Szegeden végzete. A Szegedi Vendéglátó Vállalathoz került, előbb adminisztrátori, majd felszolgálói, üzletvezetői, üzletigazgatói munkakört tölt be. Dolgozott a Liget étteremben, Gulyáscsárdában, Birkacsárdában, Öreg Kőrössy Halászcsárdában és a Szeged étteremben. Elvégezte a Vendéglátó Főiskolát. Majd üzletvezetőként kinyitotta a Lila Akác éttermet-presszót. Közben tanított a Kisteleki gimnáziumban. Később megbízták a Szegedi Nagyáruház étterem-bár, Egri borozó, Szőke Tisza Hajó étterem-bár üzletigazgatói teendőivel. 1982-ben magánkezdemé-nyezéssel létrehozta a Favilla vendéglőt. Megalapította a Dél-alföldi Vendéglátók Szövetségét.
A gasztronómiának alárendelte lényét, idejét, munkáját a szakma szeretete jellemezte. 1994. október 29-én elragadta körünkből a halál. Emlékét kegyelettel megőrizzük! |  | Veres János Éttermi felszolgáló, majd szakács szakmunkásvizsga után érettségizett, 1983-ban felsőfokú vendéglátó-ipari szakvizsgát tett. A Dél-Tisza Menti Áfész jogelődjénél előbb üzletvezetőként, majd több beosztás után kiemelt üzletcsoport igazgatóként dolgozott. 1981-ben szerződéses vendéglátóipari üzletek üzemletetésére PJT-t alakított, s több éttermet, vendéglőt működtetett ebben a formában, illetve később kft-ként. 1992-ben hozta létre családi vállalkozásban a Hús Kft-t Csanyteleken. 1991-től Csanytelek polgármestere. |  | Vörös László Tanulóéveit 1963 és 1966 között a Virág cukrászdában töltötte. A Szegedi Áfész dolgozójaként 1972-ben bízták meg a cég deszki cukrászdájának vezetésével. A szegedi Kék Csillag cukrász termelőüzemet 1978-tól 1981-ig vezette. A mestervizsga letétele után 1981-ben lett önálló cukrász kisiparos Deszken. Jelenleg a Vörös - Szekfű cukrászda, Áfonya I, Áfonya II., Stefánia (régi Papp cukrászda) tulajdonosa, felnőtt gyermekei is a családi vállalkozásban dolgoznak. |
|
Hírek
|
|
A portál a Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola (Szeged) hivatalos weblapja.
Reklám

Spóroljon szálloda,
hotel foglalásán,
www.szallodaszoba.hu
|
|