<< Főoldal \ Rólunk írták

Rétesfesztivál: káposztás bélestől a húsvéti extrémig

Délmagyar - Tombácz Róbert 2009.04.05.

Újszentiván - Több ezren látogattak el a hét végén az újszentiváni rétesfesztiválra, ahol 16 másik csapat mellett lapunk munkatársai is alkalmi réteskészítőnek álltak. Elképesztően gazdag ízvilággal és a villámkezű nyugdíjas rétesvilágbajnokkal is megismerkedtek.

Izgatott zsivajjal telt meg az újszentiváni lovas pályán felállított nagysátor szombat reggel, a 2. rétesfesztivál versenynapján. Lapunk Más-Tészta néven csapatot indított, így versenyzőként és újságíróként is fontos volt a konkurencia feltérképezése. A szlovákiai Kisgéresről érkező szomszédaink másodszor versenyeztek: a politikáról és a szlovák elnökválasztásról azonban most több szó esett, mint a felvidéki bélesről. Arról csak annyit mondtak: nem kell bele tojás, margarin, és táblában sütik.

– Szerintem ebbe nem kell sót tenni, így is sok sót esznek a magyarok: napi másfél helyett 6–8 dekagrammot – jegyezte meg a zsűri tagjaként Kovács Ferenc kistérségi tisztifőorvos, látva, hogy almás töltelékünkbe mi kerül. Emiatt kisebb vitába keveredett szakmai mentorunkkal, a Hansági szakközépiskolából érkező Csehó Évával. Egyikük az egészségünket, másikuk rétesünk élvezeti értékét féltette.

Az asztalok közt járkáló zsűritagok közül Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke a sós kategória versenyzőit figyelte. Azt mondta, az édeset is szereti – de hogy melyiket jobban, arról diplomatikusan hallgatott. Veprik Róbert, a szegedi vadaspark vezetője viszont nyíltan vállalta: ő a túrósért van oda.

– Ez már az extrém kategória? – kérdezte ironikusan egy férfi a helyi önkormányzati válogatottat, akik húsvéti rétest töltöttek. Pedig jó illata volt a spenótágyra kent, füstölt sonkás töltelékbe ágyazott főtt tojásos alkotásnak. Igaz, nem kóstoltuk.

Korát meghazudtoló fürgeséggel pörgette a levegőben a 20 centi átmérőjű tésztát a győri csapat kapitánya, a 69 éves Kovácsné Ilona. Három társa segítségével, kézfejjel, szakadás nélkül húzgálta, nagyjából 2 perc alatt 2 méteresre nyúlt ki a tésztája. – Só, víz és rutin – válaszolta kérdésemre, mi a titka, hogy csapatával a világ leghosszabb rétesét, egy 82 méteres édes monstrumot tudott megalkotni tavaly.

A szalagkordon mögött közben egyre gyűlt a tömeg, amelyet a látvány és a sütőkből áramló illatok vonzott a nagysátorba. Első, diós rétesünk – amelynek elkészítésében hozzáértésünk híján oroszlánrészt vállalt Csehó Éva és harmadikos tanítványa, Csikós Tamás – 3 óra körül sült ki, versenyzőtársaink a csodájára jártak. – Hogy nem repedt ki? Milyen szép színe van! – ámuldoztak. Valami a zsűrit is lenyűgözhette, mert a fél 5-kor tartott eredményhirdetésen bennünket is a színpadra szólítottak: harmadikok lettünk a különleges édes kategóriában.

Aranyosak

Almás kategóriában a mórahalmi Rózsa Rétes csapat lett az első, ők vitték el a meggyes kategória fődíját is. Szintén mórahalmi csapat, a Bástya nyugdíjasklub nyerte a különleges édes kategóriát. Túrósban a makói Újvárosi nyugdíjasklub végzett első helyen, különleges sósban pedig a gulácsi Nőszövetség nyerte a porcelánrétes-trófeát.