|
<< Főoldal \ Rólunk írták
Iskolájukban szerenádoznakDélmagyarország R. Tóth Gábor (2009.04.29.)Szeged - Közösen, az intézmény dísztermében szerenádoznak ma a szegedi Hansági-középiskola végzősei. A diákok szívesebben vennék nyakukba a várost, hogy lakóhelyükön keressék fel tanáraikat, de az igazgató szerint ezzel több probléma is adódik: a tanulók hangoskodhatnak, alkoholt ihatnak. – Egyetemista nővérem mesélte, hogy a szerenád a legnagyobb buli a középiskola alatt. Mi miért nem járhatjuk a várost, énekelve, bulizva? – kérdezte a szegedi Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola egyik ballagó diákja. Azt mondta: már tervezgették, milyen járművel veszik nyakukba a várost, amikor kiderült: az iskola dísztermében lesz a szerenád. Így aztán ma mind a 4 ballagó osztály közösen búcsúzhat tanáraitól. – Évek óta fogalmazódott az igény tanáraink részéről, hogy közösen fogadják a diákok köszöntését. A díszteremben együtt várják és vendégelik meg őket. Az osztályok egymás után érkeznek, időbeosztás alapján. Mindig az érintett tanárok fogadják az osztályokat – tudtuk meg Keveiné Mészáros Erika igazgatótól. – A diákok általában nem érnek oda mindenhova 10 óráig, így hajnalig tart, míg például a kisgyermekes kollégákhoz eljutnak, nehézkes fogadni őket. Ha például a kollégák társasházban laknak, az egész lépcsőház zajos lesz. Néhányan alkoholt is fogyasztanak, így nem tudnak olyan állapotban megjelenni, ahogyan illő volna. Szállítóeszközt kell szerezni, megtervezni az útvonalat. Szegeden nincs hagyománya az iskolai szerenádnak, de más városokban találunk rá példát. Idén kipróbáljuk, meglátjuk, milyen sikere lesz. – Hasonló ötlet intézményünkben is felvetődött néhány éve, de a tanárok és a diákok többsége is elvetette. Közösen, az iskolában csak azoktól a tanároktól búcsúznak a diákok, akikhez időhiány miatt nem tudnak elmenni – mondta Eitler József. A Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója elárulta: a szokásjog és bizonyos írott normák szabályozzák a szerenádot, amelyre az osztályfőnök mindig elkíséri tanulóit. – Illik előtte bejelentkezni a tanároknál, megmondani, nagyjából mikorra várható az osztály. Bizonyos magatartási szabályokat is be kell tartani. Például: énekeljenek, de ne kiabáljanak; ne vagy csak alig fogyasszanak alkoholt, ha el is múltak 18 évesek. Lovas kocsi és tolerancia– A KRESZ szerint lovas kocsival szabálytalan utasokat szállítani, tehergépkocsival pedig akkor, ha a jármű megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kilogrammot meghaladja, és rögzített ülőhellyel rendelkezik – közölte Tuczakov Szilvána. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hozzátette: ha az esti éneklés a lakóközösséget zavarja, s emiatt bejelentés érkezik a rendőrségre, akkor a járőrök intézkednek a diákokkal szemben, azaz alapesetben felhívják figyelmüket a hangerő mérséklésére. Mivel ez az év egyetlen napján történik, a város lakóinak a toleranciája is szükséges.
|